"Kubicsekné Szabó Tünde vagyok, három gyermek édesanyja. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy 2011-ben létrehoztuk a Teknősvár Magánóvodát és Bölcsődét. Tulajdonosként legfőbb célom, hogy a hozzánk járó gyermekek színes egyéniségű, kedves, derűs, mindenre nyitott óvodásként jussanak el az iskolás korig. Ehhez a munkához azonos értékrenddel bíró, megfelelően képzett, motivált pedagógusokat kerestem. Igyekszem pozitív, ösztönző, támogató légkört kialakítani, melyben munkatársaimmal jó érzés a közös célokért és óvodásaink jövőjéért együtt dolgozni."
"Kubicsek András, vállalkozó, három gyermek édesapja. Üzletemberként beszéljenek helyettem a számok: 15 év, évente 40 boldog gyermek és 80 elégedett szülő, nyaranta több 10 vidám táborozó. Annak érdekében, hogy az általam elvárt magas színvonal megvalósulhasson, kiválóan képzett pedagógusokkal, csodás környezettel, modern, korszerű csoportszobákkal várjuk Önöket és gyermekeiket."
"Viczai Annamária vagyok, 1998-ban végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus-tanító szakán. Pedagógiai hitvallásom alapja, hogy segítsem a rám bízott gyermekeket abban, hogy egyéni adottságaiknak megfelelően fejlődve ismerhessék meg önmagukat és az őket körülvevő világot. Mindezt a komplexitás segítségével, változatos tevékenységek gyakorlásával, játékos ismeretszerzéssel, szeretetelvű neveléssel kívánom elérni. Egyik szívügyem az anyanyelvi nevelés, ezért szakirányú továbbképzésen is részt vettem. Jelenleg a Dzsungel csoportban várom a kiscsoportos korú gyermekeket."
"Hajagos Eszter vagyok, diplomámat a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán, óvodapedagógus szakon szereztem meg 2015-ben. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy fiatal pedagógusként ebben a magánóvodában helyezkedhettem el. Szeretném minden rám bízott gyermek fejlődését a leghatékonyabban elősegíteni, a szeretetteljes légkört és az érzelmi biztonságot megteremteni a Dzsungel csoportban. Célom, hogy mindnyájan érdeklődéssel forduljanak az őket körülvevő világ felé, annak felfedezése és megismerése öröm legyen számukra. Tapasztalataikat kreativitásommal és szorgalmammal igyekszem bővíteni."
"Györgye Melissza vagyok, a Némó csoport egyik óvó nénije. 2018-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. A diplomám megszerzését követően 1 évet dolgoztam egy szegedi, majd 3 évet egy keceli óvodában. 2022 nyarán Kecskemétre költöztem, azóta dolgozom a “kis teknősökkel”. Óvónőként fontosnak tartom a gyermekeket körülvevő biztonságos légkör kialakítását, továbbá, hogy a gyermekek felszabadultan, vidáman töltsék el mindennapjaikat az óvodában. Célom, hogy a gyermekek egymás elfogadásával, játszva tanuljanak, fejlődjenek."
"Pajkos-Póka Martina vagyok, három gyermek édesanyja. A pályára vezető utam során öt éven át dolgoztam egy hátrányos helyzetű iskolában, ahol rengetek tapasztalatot szereztem a gyermekek sokféleségéről, az egyéni törődés és a támogatás fontosságáról. Ezek az élmények ösztönöztek arra, hogy megkezdjem tanulmányaimat az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen és óvodapedagógusként mélyítsem el tudásomat. 2025. februárjában költöztünk Kecskemétre, és egy régi álmom vált valóra azzal, hogy ebben a szeretetteljes környezetben, szakmailag kiváló kollégák között végezhetem hivatásom. Munkám során a legfontosabb számomra, hogy a gyermekek szeretetteljes, biztonságos és elfogadó környezetben tölthessék napjaikat. Lelkesedésemmel és szorgalmammal igyekszem hozzájárulni ahhoz, hogy élményekben gazdag mindennapokat élhessenek át a "Kisteknősök"."
"Danka Fanni vagyok. Tanulmányaimat 2024 szeptemberében kezdtem meg a Károli Gáspár Református Egyetemen, óvodapedagógus szakon. Szakmai gyakorlataimat a Teknősvár Magán Óvodában végeztem. Ezek az időszakok megerősítettek abban, hogy a gyermekekkel való munka számomra nemcsak hivatás, hanem öröm és felelősség is egyben. Nagy öröm számomra, hogy 2025 szeptemberétől pedagógiai asszisztensként a Teknősvár csapatában dolgozhatok. Mindig is közel álltak hozzám a gyermekek, így kiemelten fontosnak tartom, hogy az óvodai mindennapjaikat biztonságos, szeretetteljes és elfogadó légkör vegye körül. Úgy gondolom, hogy a kiegyensúlyozott érzelmi háttér alapja a gyermekek harmonikus fejlődésének, ezért igyekszem türelemmel, odafigyeléssel és empátiával jelen lenni a mindennapjaikban. Különösen fontosnak tartom, hogy segítsem a gyermekeket az óvodai élet során felmerülő kihívásokban, támogassam őket az önállósodásban, a játékban, a tanulásban és a közösségi kapcsolatok kialakításában. Meghatározó számomra, hogy részese lehessek apró és nagyobb sikereiknek, örömteli pillanataiknak."
"Árva-Tóth Zsoltné Erika vagyok. Kecskeméten születtem. Egy fiam és két nevelt gyermekem van. 2010-ben végeztem a dajka képzőt. Mindig szerettem volna gyerekek között lenni, megismertetni velük a szereteten alapuló értékrendet, az odafigyelést. Hiszem, hogy ha én így viszonyulok hozzájuk, akkor a pozitív példa viszonzásra talál. Szeretem a munkám, a nevelő közösséget. Örülök, hogy itt dolgozhatok. Motivál a tisztaság, a rend és a gondoskodás. „A gyermek védtelen kis teremtmény, akinek gondját viseljük, e gondoskodásért cserébe, nap mint nap mind azzal a szeretettel halmoz el minket, amit mástól nem kapunk meg.”
"Almási Nikolett vagyok. Egy kislány édesanyjaként fontosnak tartom a nyugodt, biztonságos és szeretetteljes környezet megteremtését. A rám bízott feladatokat mindig felelősségteljesen és a legjobb tudásom szerint végzem. Dajkaként fontosnak tartom, hogy az óvodapedagógusok, kisgyermekgondozók mindennap munkáját hatékonyan támogassam.”
"Oláh Szabina vagyok. 2017-ben érettségiztem magyar-német két tanítási nyelvű kereskedelem-marketing szakon. 2018-ban OKJ Tanfolyamon szereztem meg a Kisgyermekgondozó-, nevelő szakképesítésemet, 2022 nyarán pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógusképző Kar Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon diplomáztam. Tanulmányaim során 590 óra gyakorlati időt töltöttem bölcsődékben. Egy évet dolgoztam a kecskeméti Juhar utcai Tagintézményben pedagógiai asszisztensként, autista gyermekek csoportjában. Ezután egy évet gyermekfelügyelőként tevékenykedtem, ami idő alatt sok kisgyermekkel találkozhattam. 2021 szeptemberétől a Ficánka csoport egyik kisgyermeknevelője vagyok. Büszke vagyok a hivatásomra és arra, hogy egy ilyen színvonalas intézményben kamatoztathatom eddig megszerzett tudásomat. Itt a bölcsődében célom, hogy tudásomat és képességeimet tekintve a gyermekek gondozását, nevelését, fejlődését, testi és pszichés szükségleteinek kielégítését maximálisan segítsem és további szakmai tapasztalatokat szerezve színesítsem a bölcsődében eltöltött idejüket. Fontosnak tartom, hogy olyan légkört és kapcsolatot alakítsunk ki az ide járó gyermekekkel, hogy örömmel érkezzenek meg hozzánk minden reggel a bölcsődébe."
"Nevem Kovács Brigitta. 2024 tavaszán csatlakoztam a Ficánka csoporthoz, mint kisgyermeknevelő. Mivel szociális egyéniség vagyok és nagy családban nevelkedtem, mindig is vonzott a gyerekek társasága. Elhatározásom volt, hogy hosszú távon gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Tanulmányaimat 2020 novemberében végeztem el Szegeden, majd az elméleti vizsga után a Csillagtér Módszertani Bölcsődében töltöttem a gyakorlati időmet. Meggyőződésem, hogy csakis mérhetetlen sok szeretettel és türelemmel lehet a gyermekek felé közeledni, ami a későbbiekben kamatozik, hiszen ilyen alapokkal lehet egy igazán szoros gyermek-nevelő kapcsolatot kialakítani. A kisgyermekkorban legfontosabb az érzelmi biztonság, melynek megteremtésére mindig törekszem."
"Bódiné Gere Andrea vagyok. Két gyermek édesanyja. Kiskunfélegyházán végeztem tanulmányaimat. Az évek során különféle munkakörökben is kipróbálhattam magam bel- és külföldön. Az óvoda épületének higiéniájáért, rendjéért és tisztán tartásáért felelek. Törekszem arra, hogy a gyermekeket minden reggel tiszta és rendezett környezet várja. Hiszek abban, hogy munkámmal elősegítem és védem a gyermekek és a dolgozók egészségét. Igyekszem a rend és tisztaság fenntartásával személyes példát mutatni a kicsiknek, hiszen már óvodás korban is kialakítható a rend iránti igény."
"Szűcs Lászlóné Erzsike vagyok, 3, már nagy gyermek édesanyja. Az elmúlt 7 évben egy Családi Bölcsődében dolgoztam. Nagyon örültem, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy a Teknősvár Magánóvodában folytathassam a munkámat, a Maszat csoport dajkájaként. Szívből szeretek a gyerekekkel foglalkozni, törődni és gondoskodni róluk. Mindent megteszek azért, hogy segítsem az óvó nénik munkáját, és azért is, hogy az óvodában töltött idő mindenki számára boldog és vidám legyen."
"Kovácsné Harkai Tünde vagyok. A Teknősvár konyhásnénijeként minden nap azon dolgozom, hogy finom és tápláló ételek kerüljenek az asztalra. Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekek egészségesen, örömmel étkezzenek, hiszen a fejlődésükhöz ez elengedhetetlen. Helyben főzök, friss alapanyagokból, nagy odafigyeléssel és gondoskodással, mintha a saját családomnak készíteném az ebédet. Hiszem, hogy az étkezés nemcsak táplálkozás, hanem élmény is, amely biztonságot és jókedvet ad a kicsiknek. A gyerekek mosolya és elégedettsége számomra a legnagyobb visszajelzés és motiváció minden nap."
"Kocsó Ágnes vagyok, 3 gyermekes édesanya. A mozgásfejlesztés hosszú évek óta az életem része. Jelenleg KMT mozgásterapeutaként végzem a kisgyermekek fejlesztését. A jövőben szeretném még több területen segíteni a fejlődésüket, ezért gyógypedagógiát hallgatok a Szegedi Tudományegyetemen."
"Marozsi Gábor vagyok. Már 9 éve foglalkozom gyerekekkel az SC Hírös-Ép Egyesületnél és ezzel párhuzamban óvodai focis foglalkozásokon is. Mindemellett a kecskeméti ScoreGoal Futsal Klub technikai vezetője vagyok. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni és látni, ahogy élvezik a gyakorlatokat - ezáltal is fejlődni tudnak különböző képességekben. A foglalkozásokon labdás és labda nélküli játékokkal is megismerkednek a gyerekek, de mindig próbálunk a labdarúgás felé orientálódni, hogy minél hamarabb és minél többen szeressék meg a futballt játékokon keresztül."
A Teknősvár Magánóvoda és Bölcsőde megszületése egy évek óta üresen álló épület újrahasznosításával kezdődött. A hiánypótló szükségletre válaszul úgy döntöttünk, hogy minden igényt kielégítő intézményt nyitunk. 2022 őszén kibővültünk egy második épülettel, önerőből épített bölcsődével, így biztosítva a magas színvonalú nevelést és gondozást.
Köszönettel várjuk megkeresését, amire 1 munkanapon belül reagálunk és felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy egyeztessük a részleteket.